…ahogy közeledem, a völgyben itt-ott kikandikál a zöld rétegbol egy-egy fehér ház - a tiszta utakat lombos fák árnyékolják - elhagyom az egyik malmot, el a másikat is - a lapátkerekek forgatják, csobogtatják a patak vizét - s a malmok fölött jegenyék állnak. Aztán elém tunik a templomtornya olyan szépen s olyan, már-már levelezolapszeru szabályossággal, hogy szinte bántana, ha nem volna mindez olyan nagyon élo, olyan nagyon meleg, életszagú. De az árok szélén tehenet legeltet egy gyerek, odébb libákat oriz egy kislány. A templom körül ülnek a házak. Vakító fehérek, faragott kerítésuek, szinte mosolyognak. Mondom, már-már olyan az egész, mintha egy optimista színmuhöz készítették volna díszlettervezok, vagy plakátnak: utazgassunk hazánk földjén! De a házak nem kulisszák, az ablakok mögül az élet surranásai, neszei, a házteton macska oson végig, a kapuk mögött gyermekek játszanak s az úton most egy inasgyerek fut elém hatalmas szekérkereket gurigázva. A nagyudvarok végében gazdasági épületek, mögötte gyümölcsösök - a korai alma és körtefák ága roskadozik - s amott méhes. Sok itt a vendég, aki krajcárt ad a gyerekeknek, megveszi a gyümölcsöt, nótát kérdez a libapásztortól, szalonnát süt békésen a domboldalon s a "dicsértessék"-re tisztességgel visszaköszön, hogy "mindörökké" …

Török Sándor fenti írását a 'Magyarság' címu folyóirat egy 1936-os számából emeltük ki. Õ így látott bennünket már annakidején. Bízunk benne, hogy Önök, kedves vendégeink, hasonló érzésekkel, benyomásokkal távoznak majd el a nyaralásuk végén, hogy aztán újra eljöjjenek ide, a Keleti-Mecsekbe.

Dr. Finta István
a Keleti-Mecsek Egyesület elnöke