Hegyhátmaróc



Az alig százharminc lelkes Maróc a Baranyai-Hegyháton, egy erdőktől ölelt völgyben fekszik. A Szászvárt Bikallal összekötő útról megközelíthető zsákfalut először 1328-ban említették egy oklevélben. A szalatnaki uradalomhoz tartozó Egyházasmaróc (más
néven Nagymaróc) a Treutelek és a Lévaiak kezében is volt, 1542-ben még biztosan létezett. A falu népe a felszabadító hadjáratok idején ideiglenesen elhagyta szülőföldjét, helyükre rácok költöztek. A népi emlékezet szerint a Kálváriahegyen még templomot is emeltek maguknak, de nagy részüket Vak Bottyán kurucai elűzték a Dráván túlra. Helyükre a Fekete-erdő környékéről érkeztek német telepesek 1733-ban, akik egy rájuk jellemző pontos munkakultúrát honosítottak meg a településen. A 19. században már híres dohánytermesztőkként emlegették a maróciakat. Nem véletlen, hogy a bikali uradalom révén helyi földbirtokossá váló Puchnerek
itt építették fel nyári rezidenciájukat, Antal bárót pedig a helyi családi kriptában helyezték örök nyugalomra. A 20. század Marócot is megviselte előbb a kitelepítés, majd a szocializmus kollektivizálása. Az elmúlt években azonban befejeződött a közművesítés,
és egyre több német, illetve holland család fedezi fel magának a falu szépségét. Megvásárolják és felújítják a régi parasztházakat, és ez különösen széppé teszi a kicsiny hegyháti települést, ahol 2001-ben még mindig minden hetedik ember németnek vallotta magát.
A falu temetőjében található a környező települések földbirtokosa, Puchner báró családi sírboltja